John Cure regényíró blogoldala

John Cure: Rekviem egy halott lányért (regény) Második részlet - Gerald visszatért

2017/11/28. - írta: John_Cure

Olvass bele a Rekviem egy halott lányért című regényembe!
Második részlet

    Soha nem érezte még magát ilyen nyomorultul, mint ezen a napon. Délelőtt a feje fájt és szédült. Reggel képtelen volt magát rávenni, hogy kikeljen az ágyból. Az óra csörgésére ugyan kinyitotta a szemét, de egy porcikája sem kívánta, hogy megmozduljon. Átgondolta a napját, és mivel semmi olyat nem talált benne, amit nem lehetett volna átszervezni, ezért úgy döntött, legalább délelőtt ágyban marad, és délutánra jobban lesz. Biztosan valami fránya vírus.
    Cameron Weeks tiszteletes délutánra valóban jobban lett, így a forró fürdő után összeszedte magát, aztán a jól megszokott civil öltözékébe, a fekete farmerba és fekete rövid ujjú ingbe bújt. Az ilyen forró, nyári napokon ugyan nem a fekete szín volt a legkellemesebb viselet, de a tiszteletes azokon a napokon is szívesen magára vette, amikor nem volt hivatalos programja. Különös tekintettel arra, hogy bármikor jöhetnek hozzá, és neki mégiscsak ez a szolgálati ruhája. Az apja mindig azt mondta neki, hogy nem a ruha teszi az embert. Ebben nagy igazság rejlett, csakhogy az emberek viszont az alapján ítéltek, amit láttak. Fontos volt az első benyomás. Ahogy a bankárok sem ülnek egy szűk pólóban az asztal mögött, vagy a pénzügyi tanácsadó sem strandpapucsban csenget be hozzánk. A kormány embereit is komolyabban vesszük a tiszteletet parancsoló sötét öltönyeikben, nyakkendőben és hófehér ingben. Cemeron Weeksnek épp ilyen volt a fekete farmer fekete inggel a hétköznapokra. Főleg, hogy az ing speciálisan papoknak készült, és a nyaka körül ott volt az elmaradhatatlan fekete-fehér körgallér, így mindenkinek azonnal nyilván való volt, hogy a katolikus egyházhoz tartozó személyről van szó. Amikor felvette ezt az inget, akkor éppúgy átszellemült, mint amikor papi reverendába bújt a szertartásokat megelőzően. Az emberek tisztelete és szeretete különös energiákkal töltötte fel a lelkét.
    Az oregoni Portland mellett, egy farmon nőtt fel, ahol a nagyszülei, majd a szülei is gazdálkodtak. A kis Cameron így már gyerekkorától segített nekik a haszonállatok körüli dolgokban, szeretett az állatokkal bánni, és imádta a friss széna illatát. Viszont eszében sem volt a farmon maradni és gazdálkodni. A család generációkra visszamenően hithű katolikus volt, és a gyermekeiket is ebben a szellemben nevelték. Cameront pedig lenyűgözte a templomok barokkos gazdagságú díszítése, a monumentalitása és a szertartások semmihez sem fogható hangulata. Tizennégy évesen már eltántoríthatatlan volt abban az elhatározásában, hogy pap szeretne lenni, és ebben a szülei támogatására is számíthatott. Így aztán a Seminarium Centraléba, avagy a Központi Papnevelő Intézetbe került, ahol a többi kispappal bentlakásos rendszerben tanult, és ott folyt a papi erények elsajátítása. A hivatalos papi szolgálatot Portlandben kezdte, majd a saját kérésére helyezték át húsz évvel ezelőtt Edgar’s Hillbe, ahol az előde szélütés következtében elhunyt. Úgy vélte, egy kisebb egyházi közösségben nagyobb örömmel és jelentősebb hatékonysággal tudja ellátni a szolgálatát, valamint egy farmer fiaként több mint tíz év után is idegenként érezte magát egy nagyvárosban.
    Edgar’s Hillben végre megtalálta a számításait. Párkapcsolata és felesége soha nem volt. A papi nőtlenség, a cölibátus önmegtartóztató állapotával megtanult együtt élni. Igaz, hogy naponta két alkalommal is végzett önkielégítést, hiszen a vágytól és a felgyülemlett szexuális feszültségtől neki is meg kellett szabadulnia. Bűntudata emiatt nemigen volt. Úgy gondolta, hogy a Teremtő Isten, aki az egész Univerzumot megalkotta, benne a Földdel, valamint az élőlényekkel, nem foglalkozhat olyan dolgokkal, hogy épp mit csinálnak az emberek a nemi szervükkel. Így hát maradt a bűnbánat nélküli maszturbálás naponta kétszer, néha háromszor is. Cameron Weeks boldog és kiegyensúlyozott ember volt, aki örömmel vetette bele magát minden újabb napba. Kivéve ezt a mostanit. Ez valahogy nagyon rosszul alakult.
    Nem bírt enni egy falatot sem, a gyomra még mindig rakoncátlankodott. A fejfájás ugyan gyötörte még kicsit, de az erős szédülés legalább elmúlt. Viszont kínzó szomjúság tört rá. Átsétált az előszobán, egyenesen a konyhába. A kicsi, de takaros ház olyan volt, mint egy mesebeli mézeskalács-házikó. Kívülről gazdagon díszített homlokzat, méretes terasz, amin aprólékosan faragott korlát futott körbe, bent a mennyezeten fehér gipszstukkók, körben díszlécek, a helyiségek közt boltívek. A konyhaasztalon egy fahéj illatú, indiai maszala füstölő égett, mellette egy kis tálkában szenteltvíz állt.
    Cameron megállt a hűtőnél, és kivette a kétliteres flakont, amit még előző este tett be. Felbontotta és belekortyolt. Aztán még egyet, és egy újabbat, végül hátravetette a fejét, és úgy nyelte a vizet, észre sem vette, hogy a szája szélén is csordogál. Mire feleszmélt, egy teljes üveg ásványvizet öntött le a torkán. A nyitott hűtőszekrénynél állt, döbbenten szemlélte az üres palackot a kezében. Két liter. Egyhuzamban.
     Talán lázas vagyok, gondolta.
    Ahogy a gondolat megfogalmazódott benne, abban a pillanatban forróság öntötte el a testét. Mintha a bőre minden pólusából forró levegő áramlott volna, a teste felizzott. A következő hőhullámmal ismét megszédült és térdre esett. Most már úgy érezte, hogy nem is a bőre izzik, nem a teste lett forró, hanem a papi ing, ami rajta van. Jobbnak látta, ha azonnal megszabadul tőle. Megpróbálta szétnyitni a mellkasán, de a gombok nem engedtek. Forróak voltak, és bármennyire is erőlködött, nem tudta kibújtatni egyiket sem a gomblyukon. Ujjai kétségbeesetten furakodtak a gallérja és a nyaka közé. Talán le tudja tépni magáról. Valahogy meg kell hogy szabaduljon ettől az ingtől, még mielőtt a testére sül. Az ing füstölni kezdett, a gallér pedig olyan szorosan fogta körbe a nyakát, mintha meg akarná fojtani.
    A bőrét kínzó fájdalommal égette az ing. Már érezte az égett hús szagát.
    A saját húsáét.
   Valahogy el kell jutnom az asztalig, fogalmazódott meg benne gondolatként az utolsó reménysugár. Szenvedései közepette szinte megvilágosodott, és felismerni vélte a gonosz, démoni erő jelenlétét.
    Ez magának a Sátánnak a műve!
Neki is szenvednie kell, ahogy Jézus Krisztusnak a feszületen? Kínok közt kell hogy meghalljon, hogy elnyerje Isten kegyelmét?
    A konyhaasztalon, a füstölő mellett egy kis tálban szenteltvizet is tartott. Úgy vélte, az segíthet most rajta. Talán ha magára önti. Elég kicsi tálka, épp csak mint egy müzlistál, nem sok szenteltvíz volt benne. Jobb lenne, ha meginná, akkor megmenekül.
    A tiszteletes felállni már nem bírt a padlóról, fájdalomtól eltorzult arccal, négykézláb mászott az asztal felé. A kezei alatt hangyák szaladgáltak. Nem is emlékezett, hogy mikor voltak itt hangyák a házban. Most meg özönleni kezdtek a hűtőszekrény alól, egyenesen fel a bokáján, lábszárán, be a nadrágja alá. Már a combján és a pénisze körül is érezte a nyüzsgő kis testek százait.
    Az asztal lábához érve lassan feltápászkodott. A nadrágja már telis-tele volt hangyákkal, az ing füstölt rajta, ahogy mélyen a húsába égett. Remegő kézzel fogta meg a kis kerek tálat, amiben a szenteltvíz volt. Ahogy a szájához emelte, hogy belekortyoljon, abban bízva, így megszabadulhat a Gonosz támadásától, észrevette, hogy a szenteltvíz forrásban van. Fortyogott, hevesen bugyborékolt a tálkában. Nem mert beleinni. Ledobta az asztalra, majd a falnak támaszkodva botorkált a hátsó kijárat felé. Kimenekül a hátsó udvarra. Talán úgy megszűnik ez a borzalmas, kínzó égés a testén, és a hangyáktól is meg tud majd szabadulni.
    Fájdalomtól hörögve, valami imát mormolva tántorgott ki a hátsó teraszra. Az erős napfény a szemébe vágott, hunyorogva haladt előre, a terasz deszkái megreccsentek a talpa alatt. Aztán a hátsó lépcső előtt megtorpant. Kellemes hűvös szél ölelte körbe, szinte másodpercről másodpercre lehűtve a testét. Aztán a következő pillanatban olyan hideg lett, amitől a fogai is összekoccantak. Az égés okozta fájdalom nem szűnt, az ing mélyen a húsába égett, de egész testében didergett.
    A távolból gyerekek kacagása erősödött. Nem tudta, hogy a szél hozta-e magával, de egyre jobban hallotta a kacagással együtt ringatózó dallamos mondókát is.
    Meglepő érzése támadt. Mintha valaki állna mellette.
    Oldalra fordult, de nem volt ott senki. A háta mögé nézett, ott sem volt senki. Hogyan is lehetne?
    Ekkor a hátsó ablakra pillantott, és rémület hasított a mellkasába, de olyan könyörtelen erővel, amit még soha életében nem érzett. A pillanatnak ebben a törtrészében úgy érezte, hogy Isten magára hagyta az ő szolgáját.
    A hátsó teraszra néző ablaküvegben saját magát látta visszatükröződni; ahogy ott állt a lépcsőn, az ablaknak háttal, és a válla fölött, enyhén kifordulva hátrafelé néz. Az üvegtábla tükröződésében egy magas férfi állt mellette széles karimájú kalapban, bokáig érő ócska kabátban.
    Visszatartotta a lélegzetét, és újra maga mellé nézett, de nem látott senkit. Csak érezte. Ahogy a következő pillanatban érezte a lökést is, az erőt, ami letaszította a lépcsőről. Magatehetetlenül bukdácsolt előre a lépcsőfokokon, keze és lába hol a teste alá tört, hol meg a magasban kalimpált, végül a nyakát szegve ért földet, és vakítóan fehér lett a világ.
    Cameron Weeks tiszteletes teste kitekeredve, élettelenül feküdt a hátsó kertben a lépcső előtt.
    A fák között, majd aztán végig a teraszon át, szellők szárnyán szállt egy ősi mondóka.

Gyerekek lelke, sötét az este,
este, este, a gyereket leste,
leszállt az éj, minden sötét,
Gerald eljön a gyerekekért.

Negyedik regényem 2017 december elején kerül a könyvesboltokba!
Kedvezményes előjegyzés a Bookline-on: http://bit.ly/rekviem_bookline

5361d207d99a716608ea04ef9047b26e.jpg

 

rekviem_pr_bookline.jpg

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://johncure.blog.hu/api/trackback/id/tr3013401815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.